Beszámoló az augusztus 3-ai Érdekegyeztető Tanácskozásról
Az év eleji bérfejlesztésről szóló megállapodás alapján megvizsgáltuk az általunk szükségesnek tartott évközi alapbér emelés mértékét, mivel az infláció csökkenésének üteme jóval alul maradt az előjelzett prognózishoz képest, azonban a Munkáltató tájékoztatott arról, hogy a tulajdonos nem járult hozzá semmilyen mértékű emeléshez és jelenleg az egyösszegű kompenzáció kifizetését sem engedélyezi. Ennek kapcsán nyomatékosan felhívtuk a Munkáltató figyelmét arra, hogy függetlenül a Szakszervezetekkel való (jelenlegi) elfogadható kapcsolatától, az idei év végén lejáró, három évre szóló bérmegállapodást követően már nem lesz elegendő a körülményekre és a tulajdonosra való hivatkozás…
Mindemellett fontosnak tartottuk megjegyezni azt is, hogy a cégcsoportra az utóbbi pár évben érezhetően egyre nehezedő tulajdonosi nyomás mennyire kártékony hatással van a munkavállalói lojalitásra és a munkabéke fenntartására vállalatunknál!
Az Érdekképviseletek közös javaslatot tettek arra, hogy a Munkáltató vizsgálja meg a Kormányrendelet szerinti, augusztus 1-től év végéig adható, legfeljebb 200ezer forint egyösszegű SZÉP-kártya juttatás lehetőségét, hogy ezzel is mérsékelje a Munkavállalók január óta elszenvedett reálbér csökkenését.
A kocsivizsgálókat és mozdonyvezetőket érintő, járműkapcsolások elvégzéséről szóló megállapodás tervezetet a Szakszervezetek - a Tagság meghallgatása után - egyöntetűen elutasították, illetve a MOSZ kérésére a mozdonyvezetőkre vonatkozó részt a tehervonatos megállapodással együtt kíséreljük meg kezelni, amivel kapcsolatban még ebben a hónapban megkezdjük az egyeztetéseket.
A GYDSZSZ, a MOSZ és a Személyszállítási Üzletág között hónapok óta folyamatosan zajló egyeztetések végre lezárultak. Itt két megállapodás is született:
Október 1-től a vezető jegyvizsgáló kollégák előkészítő és befejező tevékenységének normaidői módosításra kerülnek, melynek eredményeképp az egy-egy szolgálathoz kapcsolódó teljes műveleti idők 10 perccel (motorvonat) ill. 15 perccel (hagyományos szerelvény) növekednek, továbbá az önköltségi utazástól függetlenítve lesznek a szolgálat végi lejelentkezések. A „jv” fordulók esetében csak a normaidők összetétele került módosításra, ott összességében nem lesz változás.
December 1-es hatállyal szintén aláírásra került egy olyan megállapodás, ami szabályozza a decemberben induló un. „IC Fordát”. Ennek lényege, hogy az önkéntes alapon jelentkező és az egyéni megállapodást aláíró vezető jegyvizsgáló kollégák – tehát akik ezt vállalják - 10ezer forint/szolgálat díjazásban részesülnek azokban az előre meghatározott szolgálatokban, melyekben legfeljebb 24 tengelyig akár egyedüli vonatkísérőként is teljesítik majd a szolgálatukat. A Munkáltató erre a feladatkörre 15-16 főt fog majd kiválasztani a jelentkezők közül. Fontos megjegyezni, hogy mindkét Szakszervezet kifejezetten ragaszkodott ahhoz, hogy a díjazás akkor is járjon, ha csak 4 kocsiból áll a szerelvény, illetve akkor is, ha ugyan 6 kocsi, de két vonatkísérő van vezényelve az adott vonathoz. Szintén lényeges eleme lesz majd az egyéni szerződéseknek, hogy azok 15 napos határidővel a hónap utolsó napjára felmondhatók lesznek.
Megállapodás született négy új munkakör bevezetéséről: Informatikai oktató, Informatikai szakértő, Forgalomirányító-vonatfelvevő (Csorna) és TVG vezető-vtv. Ez utóbbi munkakört tekintve szükségesnek tartottuk egyrészt, hogy minden munkagépvezetőre ki legyen terjesztve, függetlenül attól, melyik szakszolgálat létszámába tartoznak (tehát UDJ, FJ vezetőkre is), másrészt, hogy a vonali tolatásvezető vizsgával rendelkező, illetve megszerző kollégák magasabb bérkategóriába kell, hogy kerüljenek a munkaköri családon belül. A Munkáltató a szakágakkal egyezteti ezeket az elvárásainkat, melyről folyamatos tájékoztatást kértünk.
A következő Érdekegyeztető Tanácskozás időpontja szeptember 15-e.